Akadálymentes verzió

Szociális rehabilitáció

A szociális rehabilitáció keretében a Szociális csoport tevékenységének fő célja a mozgássérült emberek társadalmi integrációjának, az önálló élet kialakításának elősegítése, az egyén, a családja és tágabb környezete aktív részvételével. Célunk, hogy a szolgáltatást igénybe vevő emberek egyéni készségeikhez mérten – azok fejlesztése által - képessé váljanak a társadalmi életben való tevékeny részvételre, ügyeik önálló intézésére, konfliktusaik helyes kezelésére, valamint érdekeik megfelelő érvényesítésére, egy önrendelkező élet megélésére.

Tevékenységeink végigkísérik a rehabilitációban résztvevő emberek útját az előgondozástól, az Intézményben eltöltött időszakon keresztül, egészen az utógondozásig.

Arra törekszünk, hogy a szolgáltatásainkat igénybe vevő emberek aktív részesei legyenek rehabilitációjuknak, ezért a segítő beszélgetések során közösen tárjuk fel a szükségleteket, problémákat,  és velük együttműködve fogalmazunk meg elérhető célokat a rehabilitáció, önállósodás mielőbbi megvalósulása érdekében.

A MEREK munkatársai és a szolgáltatást igénybevevő emberek által közösen megfogalmazott Egyéni Fejlesztési Terveket munkatársaink állítják össze, és ők koordinálják az ennek megvalósulását célzó közös szakmai megbeszéléseket, együttműködést.

A szolgáltatás során munkatársaink tájékoztatást adnak a fogyatékos embereket megillető járandóságokról, támogatásokról, kedvezményekről és segítséget nyújtanak az ehhez kapcsolódó ügyintézés lebonyolításában.

Az egyénnel személyes kapcsolatot tartva, de önállósodását támogatva törekszünk az egyéni szociális kompetenciák fejlesztésére és erősítésére: az alkalmazkodási és együttműködési-, döntéshozási-, kommunikációs-, érdekérvényesítő-, önálló pénzkezelési és gazdálkodási-, életvezetési készségek fejlesztésére, valamint felelős és előrelátó gondolkodás kialakítására.
Nagy hangsúlyt helyezünk a szolgáltatást igénybevevő személyt érintő és foglalkoztató problémák, konfliktusok és esetleges krízishelyzetek kezelésére, megoldására, s hogy ennek során ő is elsajátítsa a konfliktuskezelési és hatékony probléma-megoldási technikákat.

A segítő folyamat során, igény esetén támogatást nyújtunk a megfelelő képző-, illetve munkahely kiválasztásában, a foglalkoztatásra való felkészülésben, a Foglalkozási Rehabilitációs Csoporttal együttműködésben.

Munkánk együttműködésre, bizalmi kapcsolatra épül, a szakmai határaink megtartása mellett annak érdekében, hogy az objektív – hosszú távú segítői folyamat ne sérüljön, a szerepek a szolgáltatást igénybe vevő ember számára is biztonságosan átláthatóak és tiszták maradjanak.

Munkánk során támogatjuk a társas kapcsolatok kialakítását, de emellett fontosnak tartjuk, és figyelmet fordítunk arra, hogy a családi háttér megfelelő szintű támogató szerepe megmaradjon és erősödjön. Csak akkor végezhetünk hatékony és komplex rehabilitációt, ha nem csak az egyénnel, hanem a tágabb szociális környezetével és lehetőségeivel is foglalkozunk. Ennek érdekében - igény és együttműködés esetén – családlátogatást szervezünk, illetve családi konzultációt szervezünk. Segítjük a családban jelentkező krízisek, konfliktusok megoldását, és szükség esetén együttműködünk külső intézményekkel az egyén, a család és  környezetük kapcsolatának javítása érdekében.

Megfelelő számú jelentkező esetén évente kiscsoportos foglalkozásokat szervezünk, melynek célja, hogy ezáltal is támogassuk az egyén önállósodását, önrendelkezését, a nehézségek és konfliktusok helyes kezelését, a kapcsolatteremtő- és érdekérvényesítő képesség fejlődését, az Intézményen kívüli önálló életre való felkészülést.
Kiscsoportos tevékenységekben együttműködünk a Pedagógiai csoporttal a „Sajtószoba” program megvalósításában, valamint a „Tervezés” csoport közös megvalósításában.
Munkatársaink feladata segítséget nyújtani az Intézményen kívüli önálló életre való felkészülést szolgáló rehabilitációs szabadságok igény szerinti megtervezésében és megszervezésében.

Munkánk fontos eleme az integráció lehetséges színtereinek felkutatása, illetve megfelelő elhelyezés, lakhatási megoldások keresése. A továbblépésre való aktív felkészítés. Ennek érdekében – együttműködés reményében - igyekszünk kapcsolatot kiépíteni a települési önkormányzatokkal, valamint mepróbáljuk bevonni a fővárosi önkormányzatokat az akadálymentes lakhatási megoldások, támogatott lakhatási lehetőségek felkutatásába.

Az utógondozás időszakában a kiköltözést követően telefonos vagy személyes kapcsolatot tartunk, igény esetén segítséget nyújtunk (pl. munkavállalással, lakhatással, ügyintézéssel kapcsolatban), szükség esetén kríziskezelésben. Csak jelzés és kérés esetén avatkozunk be, hiszen kezdetektől az önállóság elérése a célunk.

A szolgáltatást igénybe vevő emberekkel folytatott egyéni munkán, illetve a családokkal-, munkahellyel-, képző intézményekkel való kapcsolattartáson túl még számos intézményi feladatot is ellátnak munkatársaink.

Kérdéseikkel, észrevételeikkel felkereshetnek minket a 06 1 212-4024/205-ös telefonszámon, vagy a szocialis@merek.hu e-mail címen.

Álláshirdetések

Álláskereső adatbázis megváltozott munkaképességű emberek és az őket foglalkoztatni kívánó munkaadók számára.